Vajda János: Húsz év múlva (verselemzés)
2015. november 12. írta: Esszina

Vajda János: Húsz év múlva (verselemzés)

A Húsz év múlva A vaáli erdőben c. vers szomszédságában keletkezett 1876-ban. A hangulati lírába sorolható, amely gyakori Vajda költészetében.

A költő nagy szerelmére, Ginára emlékszik vissza húsz év múltán (ez nem az utolsó Gina-verse, ezután még 20-30 költemény születik Gináról. pl. a Harminc év után).

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

00017_vajda_janos_husz_ev_mulva_montblanc.jpg

Ez az egyik legjobban szerkesztett magyar vers: a Montblanc képével kezdődik és zárul, ettől zárt szerkezetű, kerek egész lesz. Két szerkezeti egységből áll, mindkét egység 2 strófát foglal magába.

A Montblanc a költőt jelöli, ezt személyragokból és az E/1. személyből tudjuk. Legfontosabb tulajdonsága, hogy nem olvad fel. A sok földi hívságnak, a sok kacér csillagnak Vajda János nem olvad fel. Fenséges, magányos és megközelíthetetlen.

Persze, azért az túlzás, hogy milliárd csillag kacérkodja körül: a valóságban éppen hogy nem versengtek Vajda kegyeiért a nők.

Az alcím: Gina emlékkönyvébe. Innen tudjuk, hogy a szerelmének írta. Húsz év múlva még mindig fenségesnek, megolvaszthatatlannak, megkörnyékezhetetlennek tartja magát.

A vers második fele a „de” szóval indul, ami fordulatot jelez. Mintha lenne egy kis váltás itt, mintha mégis egy picit felolvadna, mert a hangvétel gyöngédebbé válik.

Dupla metafora található itt a 3. versszakban: a múlt ifjúságának tündér taván hattyúi képed fölmerül, írja (ez költőileg bonyolult kép, de az olvasónak egyszerű, könnyen érthető).

A Magánossághoz című Csokonai-versre hasonlít. Csokonai a születő romantika mestere volt, Vajda a halódó romantika mestere. Ez a romantikának elhaló ága, mert új stílusok jönnek.

Mégis a hattyú örök költői toposzként megmarad (a hattyú nem egy cserfes kis énekesmadár, hanem néma, tiszta és méltóságteljes), a „tündéri tó” kifejezés pedig a tünékeny, tünde tündéri tavat asszociálja.

Éjszakai sötét kép: a Montblanc van köztem és a túloldalon felkelő, alig melegítő, nem nagy fényű, de vörösen izzó felkelő nap között, amely körbeöleli a tömeg fölé emelkedő jeges csúcsot, s egy pillanatra mintha fölmelegítené.

Vajda saját énjére, szívének felolvaszthatatlanságára gondolva írja ezt a verset. A csillagok fénye meg nem hatja, el nem téríti, de amikor néha a magányban hattyúként visszaúsznak gyermekkori emlékei, ez a jeges csúcs kap egy kis fényt.

Jelentése: még mindig él a szívében Gina, még mindig megérinti őt. Igaz, az emlékek útján, de ő az igazi.

***

Részletesebb elemzés a versről ITT olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalmi.blog.hu/api/trackback/id/tr128073588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.